Huszáros hétvégi programajánló
2019. március 15-17.
Igazán huszáros programok várnak bennünket a hosszú hétvégén Debrecenben! Vágjunk is bele az ajánlóba!
A Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó Kokárdás napok rendezvénysorozat március 14-i programjában csütörtökön este 18.30 órától fáklyás felvonulás indul az Egyetem tér– Egyetem sugárút – Bethlen utca – Déri tér útvonalon.
A felvonulók a Déri térre érve 19:15- től Ünnepi zenés folklórműsort láthatnak Debrecen város néptáncegyütteseinek közreműködésével.
Ha elcsípjük a Nosztalgia villamost akár azzal is mehetünk az Egyetem térről induló fáklyás felvonulásra.
Ne csüggedjünk, ha mégis lemaradnánk a nosztalgia villamosról! Március 15-én pénteken délben is indul egy járat.
A nosztalgia villamosok minden megállóhelyen megállnak és rajtuk az utazás díjtalan.
Ha nem fáradtunk el a csütörtök esti felvonulásban, március 15-én 10 órától ismét masírozhatunk a Petőfi tértől a Kossuth térig ’48/’49-es indulókra a Debrecen Helyőrségi Zenekar vezetésével, a Hajdú Bihar Megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Egyesület kíséretével.
A Déri téren március 15-én 12 órától kezdődik a “Huszárgyerek, huszárgyerek” címmel meghirdetett családi délután, ami igazán különleges programokkal kecsegtet.
- Kishuszárok, nagyhuszárok – Kádár Ferkó Fotószínháza
- 12 pont és Nemzeti dal – az Alföldi Nyomda sajtóján
- kötélverés, huszárvágás, huszárbajusz a Holdviola Egyesülettel
- lovaglás a Szabad Lovak Sportegyesület lovasaival
- gyöngykokárda és szitanyomás a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium tanáraival és diákjaival
- pónifogat, kokárdás körhinta, nemzetiszín képkeret és népi játékok.
- A délután folyamán Kossuth-bankók gyűjtésére lesz lehetőség, minél többet gyűjt a család, annál több mindenre tud licitálni a megadott időpontokban.
De huszárból sosem elég!
- A Déri téren március 15-én 13 órától a Kolompos együttes “Jönnek a huszárok” című koncertjére verbuválnak bennünket,
- 14.30-tól Huszárok és muszkák csatáját láthatjuk az ORT-IKI Báb-és Utcaszínházzal,
- 15 órától pedig a táncházban rophatjuk és énekelhetjük közösen, hogy “Huszárgyerek, huszárgyerek, szereti a táncot… “
A Homokkerti Közösségi Házban is járhat a lábunk, mint a motolla. Szintén március 15-én 15 órától ugyanis a Motolla egyesület szervezésében családi kézműves délután és táncház kerül megrendezésre.
Március 16-án délután tovább folytatódik az ünnepi programsorozat, amelynek keretén belül a Kormorán együttessel tölthetünk egy kellemes családi délutánt a Déri téren. A koncertjük 16 órakor kezdődik.
Egy huszárvágással az ünnepi programokról evezzünk most más vizekre!
A közelgő víz világnapja (március 22.) alkalmából az Agóra három napon át speciális előadásokkal és izgalmas ismeretterjesztő foglalkozásokkal várja a látogatókat március 15-17. között.
Az élményközpont a hosszú hétvégén rendkívüli nyitvatartással, 10-től 18 óráig tart nyitva.
Csak néhány érdekes program a sok előadás és foglalkozás közül: VIZES FIZIKA, FAGYOS KÍSÉRLETEK, CSEPPFOLYÓS ÉLET, MÁGIKUS VÍZ, LENYŰGÖZŐ VÍZESÉSEK.
Az Aquaticum vízi kalandokkal és szárazföldi élményekkel várja a családokat a márciusi hosszú hétvégén.
Március 15-én és 16-án is 14:00-17:00 óra között Tavaszköszöntő Aqua Manó Party-n vehetünk részt, ahol kézműves foglalkozás, vízi csapatjáték és természetesen vízi zumba is lesz, kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Március 15-én nyitja kapuit újra a Vidámpark! Az ország egyetlen Vidámparkja május elsejéig minden hétvégén, azt követően pedig minden nap felejthetetlen élményeket ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Ha mégis hosszabb vonatozásra vágynánk, mint a Vidámparki kisvasút vagy a kukacvasút, nemzeti ünnepünkön utazhatunk Zene(Zsuzsi) vonattal Hármashegyaljára, ahol színes programcsokor és forradalmi forgatag vár bennünket. A Zene vonat a Márciusi ifjakkal március 15-én 10 órakor indul a Hétvezér megállóból.
Március 17-én vasárnapra is maradt még program a tarsolyunkban!
Tovább folytatódnak a Vizes napok az Agórában!
A Modemben az Asztrociták különleges kertjébe látogathatnak el a gyerekek a március 17-én 10 órától kezdődő művészetpedagógiai foglalkozáson.
Március 17-én vasárnap délután 16 órától pedig a Bach Mindenkinek Fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő “Játszunk Bachot!” interaktív családi programra invitálnak bennünket
- játékokkal
- zenével és
- táncházzal.