2019. október 4-6.

Programajánló a hétvégére!

Éljen az Állatok Világnapja és az ŐHP (Őszi Hétvégi Programok)! :)

Erre a hétvégére is összegyűjtöttük Nektek a legjobb debreceni hétvégi családi- és gyerekprogramokat!

A Debreceni Állatkertben egész héten Állatok Hetét tartanak az október 4-i Állatok Világnapja alkalmából.

2019. október 5-6-án szombaton és vasárnap, meghívott vendégek közreműködésével egész nap színes programkavalkáddal, többek között

  • kézműves foglalkozásokkal,
  • ismeretterjesztő előadásokkal és
  • állati találkozásokkal

várják az érdeklődő családokat és gyermekeket.

Ha szeretitek a cirkuszi előadásokat, akkor most itt az alkalom, hogy elmenjetek hiszen két cirkusz is érkezik/érkezett Debrecenbe.

A Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz 2019. október 3-27. között, a Kishegyesi úti McDonald's mellett állította fel sátrát.

A Richter Flórián Cirkusz pedig a Balmazújvárosi úti TTL mellett vár benneteket a cirkusz különleges világával 2019. október 9-13. között.

A cirkuszban szereplő állatok az előadáson kívül is mindkét cirkusznál megtekinthetők.

2019. október 5-6-án kerül megrendezésre az Őszi Mihály-napi vásár a Böszörményi úton és környékén.

  • Több száz árus kínálja majd portékáját a kézműves termékektől a tömegcikkekig, illetve
  • enni-innivaló,
  • igazi vásári hangulat várja a vásárra kilátogatókat. Forgalomkorlátozásra is számítani kell!

Izgalmas programokat ígér a IV. VÍZ (Vizek-Ízek-Zenék) Terápiafesztivál is 2019. október 5-én szombaton 15:00 órától. Helyszín az Újkerti Közösségi Ház külterülete. A fesztivál célja a korszerű élet- és egészségfejlesztés tudatosítása.

A színpadi produkciók mellett

  • kreatív családi- és gyermekprogramok,
  • egészségkóstoló,
  • élményfestés,
  • térzene,
  • harmóniaséta,
  • illatterápia,
  • hangszerbemutató és
  • kottakiállítás

tarkítja a programot!

Különleges kiállításon vehetnek részt a gyerekek a Méliusz Központi Könyvtárban.

Az amszterdami Anne Frank Ház kifejezetten gyermekkönyvtárak számára készült utazó kiállítása az „Olvass és írj Anne Frankkal!” címet viseli.

A tárlat elsősorban 9-15 éves diákok számára készült, célja Anne Frank személyén/történetén keresztül az olvasás és írás népszerűsítése.

A kiállítás 2019. október 12-ig látogatható.

Minden hétvégére jut egy futófesztivál.

2019. október 5-én a egy különleges helyszínen kophatnak a futócipők.

A III. Wizz Air Debrecen Airport Run futóverseny résztvevői betekintést nyerhetnek a debreceni repülőtér életébe és ott futhatnak, ahol máskor a repülők felszállnak.

A látogatói jegy ingyenes, de regisztráció köteles.

2019. október 5-én szombaton 09:30-tól ismét Lehetsz király! foglalkozás a Debreceni Pagonyban!

Ezen a foglalkozáson Dönci és a varázstakaró lesz segítségünkre abban, hogy szembenézzünk félelmeinkkel!

Igaz, hogy már 2019. október 7. hétfői program, de igazi csemege és szintén a Debreceni Pagonyban kerül megrendezésre a Találkozz a Pagonyban Kertész Erzsivel!

16:00 órától kezdődik a program.

Az írónő felolvas majd a könyveiből és természetesen dedikálásra, valamint arra is lesz lehetőség, hogy kérdezzetek tőle.

Reméljük kedvet kaptok a programokhoz!

Iratkozz fel programajánlónkra és első kézből értesülhetsz a legjobb hétvégi programokról! Feliratkozáshoz görgess kicsit lejjebb!

Bővebb infókat és további programokat az AKTUÁLIS programok között vagy a NAPTÁR-ban is találsz!

Kövess minket facebookon és instagramon is!

Szép hétvégét kívánunk! :)

Debreceni Gyerekprogramok

Iratkozz fel programajánlónkra és értesülj elsőként az aktuális programokról!